Art Informel

A francia informel szó "forma nélküli"-t jelent. Az Art Informel művészei új alkotási módot kerestek. Elvetették a geometriai és figuratív alakzatokat, és új művészi nyelvet hoztak létre. Improvizáció útján formákat és módszereket találtak fel. Jellemző munkáikra a szabad ecsetkezelés és a vastag festékréteg. Az Art Informel nagyon széles kategória, figuratív és nonfiguratív festőket egyaránt magába foglal.

/Hartung, Hans: T 1956/7/

Bauhaus

A Bauhaust 1919-ben Weimarban alapította meg Walter Gropius építészmérnök. Európa akkori szocialista áramlataira reflektálva az volt a filozófiája, hogy a művészetet és a designt bevezesse a mindennapi élet birodalmába. Gropius úgy vélte, hogy a képzőművészeknek és az építészeknek kézművesekként kell tevékenykedniük, műveiknek pedig praktikusaknak és olcsóknak kell lenniük. A Bauhaus növendékek - festők, építészek, keramikusok, szövők, szobrászok és formatervezők - közös műhelymunkában vettek részt, mint annak idején a reneszánsz kézművesek. A Bauhaus stílusát az egyszerűség, a geometrikusság és a kifinomultság jellemzi. 1933-ban a náci kormányzat bezáratta az iskolát. Bár az iskola gyakorlatilag megszűnt, tanárai, miután elhagyták Németországot és szétszóródtak a világban, folytatták az iskola által képviselt eszmék népszerűsítését.

/Klee, Paul: Edzés/

Barbizoni iskola

1835 körül francia festőkből álló csoport utazott egy Párizstól 40 mérföldnyire délnyugatra fekvő kis faluba. A falu neve Barbizon, a fontainebleau-i erdő szélén áll. A festők a városi élet gondjaitól távol festőállványaikat a szabadban helyezték el és természet után festették képeiket. A barbizoni iskola művészei közül soknak a neve teljesen feledésbe merült, több felfedezésüket az impresszionistáknak tulajdonítják, akik felhasználták az ő újító technikáikat.

/Jean-Baptiste Camille Corot: Villa d'Avray/

Barokk

A barokk stílus Rómában, az 1600-as évek elején élte virágkorát, s különböző mértékben egészen a XVIII. századig fennmaradt Európa-szerte. Az elnevezés az olasz "barocco" szóból ered, jelentése bizarr, különleges. A barokk művészetet általában túláradó, buja jelleg és érzelmi hatások jellemzik. Az archetipikus barokk szentkép a szenteket vagy a Madonnát ábrázolja hullámzó drapériák kavargásában, kerubokkal körülvett fodros felhők keretében.

/Caravaggio, Michelangelo Merisi da: Szent Pál megtérése;

 Bernini, Giovanni Lorenzo: Szent Teréz extázisa/

Expresszionizmus

Művészeti irányzat, mely elsősorban 1905 és 1930 között virágzott Németországban. Az expresszionista művészek olyan képi formákat kívántak kifejleszteni, amelyek a külvilág ábrázolása helyett inkább legbensőbb érzéseiket fejezik ki. Az expresszionista festmény elmélyült, szenvedélyes és a végsőkig személyes, a festővásznat az érzelmek kifejezési helyeként fogja fel.

/Nolde, Emil: Piros pipacsok/

Fauvizmus

1905-ben Párizsban egy olyan kiállítást rendeztek, amely egyetlen teremből állt, tele tiszta, kontrasztos színeket árasztó festményekkel. Látszott, hogy nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel festették őket. Egy kritikus "les fauves"-nak (franciául: "vadak") nevezte el a festmények alkotóit, és a név rájuk ragadt. A "vadság" főleg az erőteljes színekben, a dinamikus ecsetkezelésben és a képek mély kifejezőkészségében mutatkozott meg.

/Matisse, Henri: Az ebédlőasztal/

Futurizmus

Avantgárd mozgalom, Milánóban alapították 1909-ben. Tagjai meg akarták szabadítani Olaszországot múltjának súlyától, és a mát dicsőítették. A futuristákat elbűvölte a modern technika, a közlekedés és a távközlés. A festészetben és a szobrászatban a szögletes formák és az erőteljes vonalak a dinamizmus érzetét sugallták. A futurista művészet egyik legfőbb jellemzője az volt, hogy megpróbálta megragadni a mozgást és a sebességet: ezt rendszerint úgy érték el, hogy ugyanazt a tárgyat vagy személyt különböző pozíciókban rajzolták meg ugyanabban az időben, így keltve a mozgás érzetét.

/Boccioni, Umberto: Fej+Fény+Táj/

Gótika

Európa nagy katedrálisainak a stílusa, amely a középkorban (kb. 1150-től 1500-ig) a legjelentősebb irányzatnak volt tekinthető. A gótikus festmények és szobrok alakjai elnyújtottak, díszesek. A festészetben általában nem törekedtek a háromdimenziós ábrázolásmódra. Az alkalmazott perspektíva többnyire esetleges és kevéssé meggyőző.

/Martini, Simone: Az angyali üdvözlet/

Impresszionizmus

Festészeti irányzat, amely Franciaországból, az 1860-as évekből indult el. Az impresszionista festők a természetes fény ragyogásában megmutatkozó természet magával ragadó megjelenését ünnepelték - akár hajnali, akár nappali vagy alkonyati fényről volt szó. Elbűvölte őket a fény és színek közötti kapcsolat, és tiszta festékkel, szabad ecsetvonásokkal dolgoztak. Témaválasztásuk is radikálisan eltért a korábbiaktól; kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat, inkább a tájképeket és a mindennapi élet jeleneteit részesítették előnyben.

/Manet, Eduard: Olympia;

Pissaro, Camille: A Pont Royal és a Louvre környékén

Monet, Claude: A roueni katedrális nyugati homlokzata teljes napfényben

Renoir, Pierre Auguste: Víztócsa kacsákkal

Kinetikus művészet (kinetic art)

Ezt a meghatározást a valóságos vagy látszólagos mozgást megtestesítő művészet megnevezésére szokták használni. A "kinetic art" ötlete az 1920-as években merült fel először, de az 1950-es és 60-as években érte el népszerűsége csúcspontját. A kinetikus művészet lehet teljesen egyszerű vagy összetett. A terminus azokra a műalkotásokra is alkalmazható, amelyek fényeffektusokkal teremtik meg a szemlélő számára a mozgás illúzióját. A kinetikosz görög szó, jelentése mozgással kapcsolatos.

/Moholy Nagy László: CHX/

Konstruktivizmus

Absztrakt művészeti mozgalom, amely 1913-ban jött létre Oroszországban. A konstruktivizmus eltörölte a művészet hagyományos fogalmait; azt hirdette, hogy a művészetnek a modern technológia formáit és folyamatait kell utánoznia. Ez különösen igaz volt a szobrászatra. A festészetben ugyanezeket az elveket alkalmazták, csak kétdimenziós formában; absztrakt formákat alkalmaztak a gépi technológiára emlékeztető szerkezetek megteremtésére, melyeket csaknem szoborszerűen függesztettek fel a térben.

/Liszinszkíj, El: P.V.N. Proun

Barcsay Jenő: Házak

Kassák Lajos: Egyensúly

Moholy-Nagy László: Kompozíció A II./

Kubizmus

A képalkotásnak ezt a forradalmian új módszerét Picasso és Braque fejlesztette ki a XX. század első évtizedében. A kubista művészet, habár absztraktnak és geometrikusnak tűnhet, valójában igazi tárgyakat ábrázol. Ezeket "rálapították" a vászonra úgy, hogy a formák különböző oldalai egyszerre mutatkozzanak, különböző szögekből. Ahelyett, hogy egy tárgynak térben való illúzióját keltették volna, mint ahogy az a festők törekvései között szerepelt a reneszánsz óta, a kubista művészet a vászon kétdimenziós feltételei között határozza meg a tárgyakat.

/Picasso, Pablo: Madame Z. arcképe – Fátyoltánc/

Manierizmus

A manierizmust, a reneszánsz stílus továbbfejlesztett változatát általában a XV. századi és XVI. század eleji harmónia, rend és tökéletesség elleni reakcióként ismerik. Ez a stílus Olaszországban uralkodott 1520 és 1600 között. Világos, csaknem rikító színek, alaposan kidolgozott kompozíciók, eltúlzott formák és drámai mozgások jellemzik. A kifejezés az "ízlésesség, elegancia" jelentésű maniera szóból ered, és méltóságot, egyensúlyt és harmóniát fejez ki.

/Modigliani, Amadeo: Fekvő akt/

Nabik

Az 1880-as években tevékenykedő francia festők kis csoportját Gauguinnek a tiszta színekkel való festési módszere inspirálta. Képeiket egy-egy színből vagy mintából kiképzett nagy felület jellemzi. A festés mellett a csoport nyomatok, plakátok, könyvillusztrációk, textilminták és színházi díszletek tervezésével is foglalkozott. A nabi héber szó, prófétát jelent.

/Vallotton, Félix: Tájkép fákkal/

Naiv festészet

Művelői amatőr, akadémiai képzettséggel nem rendelkező festők, akik a hagyományoktól függetlenül alakítják ki saját, valóságból és képzeletből egyaránt táplálkozó fantáziavilágukat.

/Rousseau, Henri: Alvó cigánylány/

Neue Sachlichkeit

Német szó, új tárgyiasságot jelent. Realista irányzat az 1920-as évek Németországában, amely az expresszionisták érzelmi töltésű festészetével ellentétben a látható világra koncentrál. Tiszta, tárgyilagosan figuratív ábrázolásmód jellemzi.

/Dix, Otto: Sylvia von Harden újságíró portréja/

Op-art

Absztrakt művészeti irányzat, amely az 1960-as években született. Az op-art (az "optical art" rövidítése) "az emberi szem becsaphatóságát használja ki". A festő játszik a befogadóval: olyan képeket alakít ki, amelyek vibrálnak és pulzálnak. A felhasznált színek és mértani formák a mozgás optikai illúzióját keltik.

/Vasarely, Victor: Triond/

Pittura metafisica (Metafizikus festészet)

A metafizikus festészet Olaszországban, 1917-ben alkotta meg De Chirico és Carrá. Az irányzatot a torzított perspektíva, a természetellenes megvilágítás és a furcsa képzeletvilág jellemzi; az emberi test helyett gyakran használnak próbababát és szobrokat. A metafizikus festők szokatlan környezetbe helyezve a tárgyakat, álomszerű, mágikus atmoszférát teremtenek. Ebből a szempontból a mozgalom sokban hasonlít a szürrealizmusra, abban viszont különbözik tőle, hogy szigorú kompozíciós szerkezeteket alkalmaz, és felhasználja az építészet értékeit.

/Chirico, Giorgo de: Metafizikai táj, fehér toronnyal/

Plein air-festészet

A barbizoni iskola, majd az impresszionisták kedvelt módszere, mely a műterem helyett a természet szabad ölét választja a festői ténykedés színteréül.

Corot, Jean-Baptiste Camille: A mantes-i híd

Pointillizmus

A francia point szóból ered, jelentése: pont. Az impresszionizmus kései válfaja. Apró ecsetvonásokkal, pettyekként és keveretlenül hordják fel a színeket, miáltal a színek optikai szintézise nem a festő palettáján jön létre, hanem csak a néző szemében.

/Seurat, Georges: Fürdőzés Asniéres-ben

Cross, H. E.: Ciprusok Cagnes-ban/

Pop-art

Művészeti mozgalom az Egyesült Államokban és Angliában. Az 1950-es években jelentkezett először, s a fogyasztói társadalom és a popkultúra képzetköréből merített inspirációt. A képregények, a hirdetések és a tucattermékek mind-mind nagy szerepet játszottak ebben a mozgalomban, melyet egyik tagja, Hamilton így jellemzett: "népszerű, tűnékeny, felhasználható, olcsó, tömeggyártmány, fiatal, frappáns, szexis, ravasz, elragadó - és jó üzlet".

/Rauschenberg, Robert: Víztároló

Preraffaeliták

Fiatal angol festők szövetsége, amely 1848-ban alakult meg. A preraffaelita festők döbbenettel figyelték a hanyatló brit festészetet, és a nagy reneszánsz mester, Raffaello előtti, korai olasz festészet egyszerűségét akarták elérni, olyan művészeket választva példaképül, mint Botticelli és Lippi. A preraffaelita képek gyakran ábrázoltak irodalmi, történelmi vagy vallásos jeleneteket, és sokszor erkölcsi tanítást fűztek a társadalmi rend és kapcsolatok kérdéseihez. Gazdag textúrájú, aprólékos részletességgel ábrázolt képek készültek, amelyek különös figyelmet szenteltek a virágok és a textíliák nyújtotta díszítési lehetőségeknek.

/Rossetti, Dante Gabriel: Álmodozás/

Reneszánsz

Az emberek az egész középkor során az Istentől és a mindenütt jelenlévő egyháztól való félelemben éltek. A művészet általában a mennyországot és a szenteket ábrázolta, nem igazán törődött azzal, ami a földön történt. A XIV. századtól kezdve azonban az ember kezdett rájönni saját fontosságára és a világra gyakorolt hatására. Ez az újjászületés (vagyis “renaissance”) a művészetben is tükröződött: a figurák életszerűbbekké váltak, a térkezelés valóságosabbá vált, a kereszténység történetét pedig emberi nézőpontból kezdték méltatni. A reneszánsz Giotto és Masaccio stilizált műveivel kezdődött el és Leonardo da Vinci, Raffaello és Michelangelo monumentális műveiben érte el tetőpontját. Míg az olasz reneszánsz művészei a perspektívára és a térillúzióra fektették a hangsúlyt,a flamand és a német festőket jobban érdekelte a körülöttük lévő világ aprólékos feldolgozása.

/Dürer, Albrecht: Lovag, Halál és Ördög

Eyck, Jan van: Az arnolfini házaspár

Leonardo da Vinci: A hermelines hölgy

Leonardo da Vinci: Mona Lisa

Angelico, Fra: Angyali üdvözlet

Bellini, Giovanni: Öltözködő nő

Holbein, Hans: Követek

Tiziano, Vecellio: Bacchus és Ariadne

Lippi, Filippino: Idős férfi portréja

Michelangelo, Buonarroti: A Szent család

Botticelli, Sandro: Vénusz születése

Raffaello, Santi: Az Athéni iskola/

Rokokó

Könnyed, játékos és dekoratív stílus, amely Franciaországban fejlődött ki 1700 körül, s a XVIII. században Európa-szerte elterjedt. A kifejezés a francia rocaille szóból ered, amely a szökőkutak díszítésére használt díszes kagylók és kövecskék neve volt. A rokokó főleg a belsőépítészet stílusa; finomság, elegancia, játékosság és a pasztellszínek használata jellemzi. Témái között gyakran szerepelnek az arisztokrácia könnyed mulatságai és a kissé merész szerelmi jelenetek.

Tiepolo, Giovanni Battista: Mózes megtalálása

Romantika

Művészeti mozgalom, amely Észak-Európában és az Egyesült államokban virágzott a XVIII. század végén és a XIX. század elején. Megnyilvánulásai annyira különbözőek, hogy jóformán lehetetlen meghatározni. A romantikus festők elfordultak az intellektuális fegyelemtől, és a képzeletre, illetve az önkifejezésre helyezték a hangsúlyt. Festményeiken gyakran ábrázoltak emelkedett érzelmeket: félelmet, vigasztalanságot, győzelmet és igaz szerelmet.

Delacroix, Eugéne: A taillebourgi csata

Friedrich, Caspar David: A Krétasziklák Rügenen

Szimbolizmus

Irodalmi és festészeti mozgalom, amely Franciaországban virágzott a XIX. század végén. A szimbolista festők elutasították a realizmust; úgy vélték, a festményeknek gondolatokat és lelkiállapotokat kell közvetíteniük, nem pedig csak egyszerűen lemásolniuk a látható világot. Stílusuk az ékszerszerű gazdagságtól a fakó szerénységig váltakozott, de mindannyian a másság érzetének a megjelenítését tűzték ki célul. Népszerűek voltak a vallási és mitológiai témák; az erotika, a halál és a bűn ábrázolása is gyakran előfordult.

Moreau, Gustave: Galatea

Szuprematizmus

A XX. század elején Kazimir Malevics orosz festő által kifejlesztett stílusirányzat. Tiszta mértani - absztrakt - formákra szorítkozik, ezekkel kíván elérni minden hatást.

Malevics, Kazimir: Szuprematizmus

Szürrealizmus

A szürrealizmus Franciaországban, az 1920-as években született. Fő teoretikusának, Bretonnak a szavaival, az volt a célja, hogy “feloldja az álom és a valóság között korábban feltételezett ellentmondást”. A megszokott kerékvágásból kizökkentő, illogikus jeleneteket festettek fotografikus pontossággal, furcsa teremtményeket alkottak mindennapi tárgyak gyűjteményeiből, valamint új festészeti technikákat találtak ki, amelyek hagyták, hogy a tudattalan kibontakozzon. A figuratív szürrealista képek egy elidegenedett világot ábrázolnak, amelynek képzetei az álomszerű nyugalomtól a lidércnyomásig váltakoznak.

Dali, Salvador: Az emlékezet állandósága

Chagall, Marc: Feleségemnek

Ámos Imre: Látomás

Anna Margit: Bábu I

Gulácsy Lajos: Az Ópiumszívó álma